Az élet írja, az ember körmöli

A napokban kevés híján ájultan összeestem.
Fura az élet. Tud úgy adni, talán mindent, hogy közben valójában elvesz. Tisztítótüzet engedtem az életemre, mindent ki akarok irtani belőle, ami az elmúlt években rárakodott, és nem tartós. Meg akarom szüntetni a megszűntethető egyenlőtlen, kiegyensúlyozatlan tehát egészségtelen kapcsolataimat. Még a munkában is talán szelektálni fogok. Életemben először. Olyan embert fogok magam mellé felvenni, aki bármiben, teljes mértékben helyt tud állni. Figyelem a saját egészségemet.
A felelősség az enyém marad, és hát a felelősség öl meg. Első helyen. Meg a sebek, amik bár ki lettek égetve, de nem gyógyulnak csak üszkösödnek.
Amikor az ájulás szélére kerültem egyszerre tikkasztott ki a meleg, egy erőszakos őrült, aki természetesen jót akart, de nem hagyta, hogy egy gyorsan megoldandó feladatott megoldjak, és olyan lehetetlen problémák, amelyek azonnali megoldást kívántak tőlem milliós megrendelésekről, fontos partnerek között, akikkel sose találkoztam, ügyek, amelyek alatt nem is tudtam, hogy a nevem szerepel. Jogosan szerepel. Enyém a felelősség. Ez az új életem. Semmi közöm hozzá.
Megöl. Üres sivatag. Sok pénz, ami nem az enyém. Mire az lesz már nem létezem.
Sokan segítenek. De már csak sajnálnak. Akik a kezüket nyújtják, már csak félig nyújtják. Vagy nem is értik, hogy amikor azt hitték segítenek ide taszítottak.
Egyedül vagyok, mert egyedül akarok lenni. De így megfulladok. Agyonnyom a saját életem, ami már csak percekig van. Végiggondolatlan felelősség, megállíthatatlan lavina. 
Nem bírom a magányt. Visszhangzik a csend körülöttem.

Emberi játszmák

Prométheusz lelopta az embereknek a tüzet, büntetésből az istenek kikötötték egy sziklákhoz, és egy keselyűt is kapott "ajándékba", ami a máját mardosta. Én nem loptam semmit az Istenektől, nem vagyok hős. Amit szerettem volna, szinte természetes dolognak gondoltam. Másoknál az. ...és most? Végül magam kötöttem ki magam egy sziklához, hogy a keselyűm mardossa a májamat, mert nem tetszett a szerződés, hogy isteni lakomban mannát majszolva hazugságok, rossz kompromisszumok, elhallgatások között éljek. Itt a sziklához láncolva tép a keselyű, tépnek az elemek, de érzem, hogy élek. De ott is sok fájdalmat hagytam, pedig szinte könyörögtem, hogy ne engedjenek ide... Ez senkinek nem jó, mégis jobb, mint az a másik, ahol mindenkinek kicsit jobb volt, mint így.

Szabad vagyok és ez nagyszerű érzés. Évtizedes terheket vedlettem le... drágán, későn...sose. 

Az idő gyógyító, szelíd keze

Nem rég találkoztam valamelyik korábbi életem egyik legkellemesebb emlékével. Csak távolról, de mégis közelről kedvesen, barátságosan csacsogva. Ha végtelen életem lenne, akkor legforróbb, legpezsdítőbb, egyúttal legfájóbb, soha múlni nem akaró emlékek és távoli beszélgetésekké, kedves élcelődésekké szelídűlhetnének. Az egykor felém repülő kés helyett szelíden landoló, finoman csípős szavak érkeznének. Most azonban az idő nem múlik, minden ugyanúgy fáj mint tegnap.

Szeretek tanulni..

Szeretek tanulni, mondta egy kedves ismerősön. Közel állt hozzám, de éppen nem akartam vele vitatkozni értelmetlen dolgokról. Merevnek éreztem a hozzáállását, így nem tartottam meggyőzhetőnek. Ha beszélgetünk azt mondom neki, hogy én nem szeretek tanulni. Soha nem voltak olyan szépen ápoltak, időben, differenciáltan, igény szerint locsoltak a növények körülöttem, mint amikor "tanulnom" kellett.

Nem szeretek tanulni, de a világ minden rezdülése érdekel. Őt önmagába zártnak látom. Ami neki fontos, amiért lelkesedik számomra értéktelen. Szeretném azt mondani, hogy ő nem nyitott a világra, de tudom, hogy csak más érdekli.

Az élet, a fény folyamatosan játszik velünk, ami ma fontos, holnap észre sem veszi az ember. Talán kétszer sírtam életemben. Másodszor éppen akkor, amikor rá kellett döbbennem, hogy ami után az utolsó utáni pillanatban utána kaptam kifolyt a kezeim közül. Már csak sivatag végtelen homokja pereg rajta.

Nem szeretek tanulni.

Hangos csend

Az elmúlt három évben be nem állt a szám. Közel egy éve három blogot is üzemeltetek, hogy célzottan, vagy úgy, hogy senki ne hallja mondhassam el a véleményemet a dolgokról, amik történnek, mesélhessek arról, ami velem, bennem történik. Mára elhallgattam.

Azok akik akik közel állnak hozzám tegnap se értettek és ma se. Épp azon voltam, hogy eltaszítsak magamtól mindenkit, de az özönvíz fejmosása, a következmények felmérése józanságra késztetett. Viszont tudom, hogy többé nem szólalhatok meg.

FÁRADT BÖLCSESSÉGEK: A nagy váltások...

...arra jók, hogy kipucolják az életünket. Elsöpörjék, ami szemét, nem fontos, és megerősítsék, hangsúlyossá tegyék, ami az. Ezt sokan mondják, de emberek vagyunk... és az élet nem érzéketlen az igazságra. Egy őrült folyam, ami visz sodor, aki evezőt tart a kezében és irányítani, befolyásolni próbálja a dolgok irányát kimenetelét, az is esetleges lesz sikeresebb, de ugyanúgy belebukhat... sőt, mivel kockáztat, sokkal többet veszíthet. Van olyan ismerősöm, aki az életét egy filmként szemléli sörrel a kezében... mindene megvolt, mostanáig... ami most van, már senkit, alig valakit hagy érintetlenül, de helyes, mert mindannyian felelősök vagyunk magunkért, és azért is, ami körülöttünk zajlik, nem lehet másokat hibáztat... lehet, de felesleges, értelmetlen, sőt veszélyes... vegyük kezünkben az életünket, felelősen, bölcsen, bölcsebben... mindig... örökké!

Fájdalom és enyhülés I.

Éltem valaki mellett több évtizedet és nem beszéltünk egymással, hogy nehogy idő előtt elváljunk. Okosnak hittük magunkat, de buták voltunk. Ha az igazság ölni képes, akkor ezt könyörtelenül megteszi. A halogatástól csak a sebek mérgesednek el, de a beteg mindenképpen meghal. Ha a sebet felnyitják, az nagyon fáj, de esélyt kap az élet.

Az innovatív gazdaság politika hatása

Bevezettem a ‘pofátlan-hálátlan ex’-adót. Fizetem életem végéig és minden alkalommal még bocsánatot is kérek az általam okozott sérelmekért, mert nem tud kompenzálni. Segítem mert szeretem, tűröm, hogy verjen, mert belátom, hogy bármi mást tenne félreérteném, vagy drága lenne …és boldog vagyok, mert hozzám ér.