Játékelmélet az önfeláldozás dicséretéért... hétköznapi csaták: együttműködés vagy egyéni utak

A közös nyereség, amit csak együttműködve érhetünk el mindig több, mint az egyéni utakon, "dezertálással" realizálható kis nyereség vagy kis veszteség. Ennek azonban súlyos ára van bízni kell a partnerekben. Ha, szerencsés esetben,olyan játékot játszunk, amelyben a játék többször ismételhető, akkor okos önfeláldozással, altruizmussal, kiprovokálhatjuk, behúzhatjuk a másik felet az együttműködésbe.

Az, aki az aktuális szabályok függvényében kis nyereségre, vagy veszteségre játszik mások hátán "nyerészkedik".  Aki, együttműködésre játszik az viszont sokat veszít, ha csak nem működik együtt mindenki. Így a mások behúzása az együttműködésbe drága stratégia. Aki ezt választja és sikeres az a végén kevesebbet nyer, mint az aki a biztonságos úton járt, de végül mindketten nyerhetnek. Csak így, az egyik, az okosabb önfeláldozásával.

Azért okos önfeláldozás, mert van, amikor többször kell próbálkozni. Az ismételt játékok során az önfeláldozásra hajlamos, a játékot átlátó félnek is néha meg kell pihennie a biztonságos stratégia választásával, de később újra kell próbálkoznia. Úgy tehát tűnik, hogy a klasszikus fogoly-dilemma feloldása egyfajta okos altruizmus,

Ennek a következtetésnek nagyon súlyos következményei vannak akár a hétköznapjainkra. Barátokkal, munkatársakkal, házastársakkal naponta vívunk ilyen jellegű csatákat, játszmákat.

Abszurd összeesküvés elméletek - illiberalizmusok és unortodoxiák

Mondjuk az amerikaiak lelőnek egy orosz gépet valahol Egyiptom felett és kisebb káoszt, kicsit több mint száz halottat produkálnak egy neves euróapai fővárosban, például Párizsban. Nem nagy ár egy jó ügy érdekében. Az orosz gépen is csak kicsit voltak többen 200-nál. Össze kell kovácsolni az Iszlám Állam elleni koalíciót. Egyedül nem egy. Az oroszok ott vannak Szíriában, de jórészt a saját játékukat játsszák, az európaiak jobban szeretnek bombázni Irakban, A sikeres akciót követően tényleg mindenki felsorakozik. A franciák hozzák a replülőgép-anyahajójukat, hiszen az ameriakéi közül egy se szabad, az oroszok is viselkednek. Ám ekkor egy hű szövetséges, a tökök, akik szintén cinkkelt lapokkal játszottak, megpróbálták felkavarni egy kicsit a trutyit, de nekik mintha visszaütött volna, és végül ők kapják a pofont, Az is lehet, hogy az oroszok is bevetettek egy harcicselt, és megvédendő kedves elvtársaikat beáldoztak két vadászgépet. Business as usual.

Meghasadt szív

Ha meggyógyítasz egy törött lábú őzgidát és az gyógyultában messze szalad, akkor ő nem hálatlan, hanem hálás, hiszen él a tőled kapott szabadsággal. Köszönetet mond érte, általa.

Az élet írja, az ember körmöli

A napokban kevés híján ájultan összeestem.
Fura az élet. Tud úgy adni, talán mindent, hogy közben valójában elvesz. Tisztítótüzet engedtem az életemre, mindent ki akarok irtani belőle, ami az elmúlt években rárakodott, és nem tartós. Meg akarom szüntetni a megszűntethető egyenlőtlen, kiegyensúlyozatlan tehát egészségtelen kapcsolataimat. Még a munkában is talán szelektálni fogok. Életemben először. Olyan embert fogok magam mellé felvenni, aki bármiben, teljes mértékben helyt tud állni. Figyelem a saját egészségemet.
A felelősség az enyém marad, és hát a felelősség öl meg. Első helyen. Meg a sebek, amik bár ki lettek égetve, de nem gyógyulnak csak üszkösödnek.
Amikor az ájulás szélére kerültem egyszerre tikkasztott ki a meleg, egy erőszakos őrült, aki természetesen jót akart, de nem hagyta, hogy egy gyorsan megoldandó feladatott megoldjak, és olyan lehetetlen problémák, amelyek azonnali megoldást kívántak tőlem milliós megrendelésekről, fontos partnerek között, akikkel sose találkoztam, ügyek, amelyek alatt nem is tudtam, hogy a nevem szerepel. Jogosan szerepel. Enyém a felelősség. Ez az új életem. Semmi közöm hozzá.
Megöl. Üres sivatag. Sok pénz, ami nem az enyém. Mire az lesz már nem létezem.
Sokan segítenek. De már csak sajnálnak. Akik a kezüket nyújtják, már csak félig nyújtják. Vagy nem is értik, hogy amikor azt hitték segítenek ide taszítottak.
Egyedül vagyok, mert egyedül akarok lenni. De így megfulladok. Agyonnyom a saját életem, ami már csak percekig van. Végiggondolatlan felelősség, megállíthatatlan lavina. 
Nem bírom a magányt. Visszhangzik a csend körülöttem.

Empátia vs. Megismerés

Pár hete hónapja egy nagyon jó barátom azt monta, hogy veszélyes az a komplexitás, ahogy megközelítem az embereket, hogy visszaélhetek másokkal. Védem magam és pusztítok?

Megszületni és meghalni - csak dönts!

..  l'homme se fait lui-même dans ses projets, ...se crée perpétuellement au fur et à mesure de ses libres décisions volontaires...
J.P.Sartre


...az ember a terveiben születik meg ...újra és újra létrejön a szabad, önkéntes döntéseiben..

J.P. Sartre



Persze filozófus és nem szocológus volt. Így a "szabad és önkéntes" döntés megbcsátható. De tényleg ott születünk és halunk meg. ...a döntéseinkben!?

Hangos csend

Az elmúlt három évben be nem állt a szám. Közel egy éve három blogot is üzemeltetek, hogy célzottan, vagy úgy, hogy senki ne hallja mondhassam el a véleményemet a dolgokról, amik történnek, mesélhessek arról, ami velem, bennem történik. Mára elhallgattam.

Azok akik akik közel állnak hozzám tegnap se értettek és ma se. Épp azon voltam, hogy eltaszítsak magamtól mindenkit, de az özönvíz fejmosása, a következmények felmérése józanságra késztetett. Viszont tudom, hogy többé nem szólalhatok meg.

Én a jövőben élek ..

Ha valaki elgurít egy golyót az asztalon, a szélétől fél méterre, akkor én a kezemet azonnal az asztal széléhez emelem, oda, ahol számomra teljes bizonyossággal a golyó le fog gurulni.
Van egy ismerősöm, akit nagyon szeretek, ő a jelenben él. Számára egy akár fél perce elhangzott saját mondata is lehet teljesen idegen, és a következő percben bátran gondol teljesen mást mint ebben a percben. Könnyen ítélem el, sőt hülyézem le, hiszen számomra a dolgok nem önmagukban, hanem összefüggéseiben léteznek, az én gondolkodásom magasabb rendű.
Nehéz beismerni, hogy neki van igaza, hogy az asztalon lehet egy parányi láthatatlan porszem, vagy bármi, amit nem veszek észre, esetleg magával az asztallal történik valami, és a golyó teljesen más irányt vesz, hiába várom a szélén, ahová meg kellene érkezni.
Sosem fogom belátni, hogy mekkora veszteség ér, és mennyire vak dolog a jövőben és kizárólag a jövőben élni, nem megélni a pillanatot, együtt izgulni a golyóval, hogy mi vár rá a következő pillanatban, amiről semmit nem lehet tudni.

Akik kísérnek utunkon…

Élsz egy ember mellett egy-két napot, néhány hónapot vagy több évtizedet… próbálod megismerni, de tudod, hogy sose fogod, hát nem is érdemes, mert aztán történik valami és soha többé nem ismersz rá: a racionálisból irracionális lesz, az okosból buta… a szeretetre méltóból csak gyűlölhető… és fordítva. Alig marad valaki az, aki volt.