Szeretek tanulni, mondta egy kedves ismerősön. Közel állt hozzám, de éppen nem akartam vele vitatkozni értelmetlen dolgokról. Merevnek éreztem a hozzáállását, így nem tartottam meggyőzhetőnek. Ha beszélgetünk azt mondom neki, hogy én nem szeretek tanulni. Soha nem voltak olyan szépen ápoltak, időben, differenciáltan, igény szerint locsoltak a növények körülöttem, mint amikor "tanulnom" kellett.
Nem szeretek tanulni, de a világ minden rezdülése érdekel. Őt önmagába zártnak látom. Ami neki fontos, amiért lelkesedik számomra értéktelen. Szeretném azt mondani, hogy ő nem nyitott a világra, de tudom, hogy csak más érdekli.
Az élet, a fény folyamatosan játszik velünk, ami ma fontos, holnap észre sem veszi az ember. Talán kétszer sírtam életemben. Másodszor éppen akkor, amikor rá kellett döbbennem, hogy ami után az utolsó utáni pillanatban utána kaptam kifolyt a kezeim közül. Már csak sivatag végtelen homokja pereg rajta.
Nem szeretek tanulni.
