A fiúk a bányából…

Már nem úgy néz ki a magyar politika, hogy vannak a vörösök és a narancsok, hanem sokkal inkább úgy, hogy vannak a puhák, és a kemények. A puhák, ha látják, hogy baj van és tenni kéne azért, hogy ne romoljanak a viszonyok gyorsan belerúgnak abba, akivel össze kéne fogniuk, hogy megmentsék a lukas két filléresüket, ami még megmaradt.

A kemények arcátlanul, gátlástalanul és végtelen könyörtelenséggel menetelnek előre. Tudják hová. Sok mindent mérlegelnek, de nincsenek tisztában a korlátaikkal, szerintük nekik nincsenek. Nem képesek felfogni, hogy egyetlen vékony hajszálon múlhat, hogy amit most felépítenek az, éppen az fogja őket kizárni a hatalomból.

A puhák, már voltak annyira puhák, hogy az istenadta nép megelégelve a keménykedéseket a puhák közül is a legpuhábbat választotta. Persze előbújt mögüle a bábos fiú, aki azt hitte, hogy kemény a puhák között, de néhány szerencsétlen, kevéssé “piszi” mondatnál, és sok felébresztett gáncsoskodónál nagyobb teljesítménnyel nem büszkélkedhet. Az orrán lassan két éve kötés van, azóta nem gyógyult be a földdel való érintkezésből.

… és mi? Nekünk maradnak a fiúk a bányából, és a szózat híres mondatai: “neked, itt…”

Hangos csend

Az elmúlt három évben be nem állt a szám. Közel egy éve három blogot is üzemeltetek, hogy célzottan, vagy úgy, hogy senki ne hallja mondhassam el a véleményemet a dolgokról, amik történnek, mesélhessek arról, ami velem, bennem történik. Mára elhallgattam.

Azok akik akik közel állnak hozzám tegnap se értettek és ma se. Épp azon voltam, hogy eltaszítsak magamtól mindenkit, de az özönvíz fejmosása, a következmények felmérése józanságra késztetett. Viszont tudom, hogy többé nem szólalhatok meg.

Én szerencsétlen! – Nem, én szerencsétlen!

Egy hozzám közeli személlyel már egy ideje mély vitákba bocsátkoztunk megoldások miatt, miközben problémáink valószínűleg nagyon hasonlóak. A napokban azt vágta a fejemhez, hogy tiszteljem xy-t, mert ő most is, a munkanélküliség határán is  5-ből 4 napot gürcöl egy multinál. Előtte én munkát ajánlottam neki, mire ő nyeglén csak annyit vágott hozzám, hogy ő csak pénzért dolgozik. Úgy tűnik, hogy azért is pénzt kér, hogy a saját pénzéért lehajoljon.
Fura ez a multi dolog. Valaki nekem korábban azt mondta, hogy ő máshol nem is képes elképzelni az életét, mert “…itt mindent alátesznek. Egy kisvállalkozásnál, még a számítógépedet is te szereled össze.”. És valóban úgy képzelem, hogy be kell illeszkedni a környezetbe, szürkének lenni, abban, amiben szükséges, és egyedinek, abban, amiben az dukál. Tudni kell bánni az emberekkel főnökökkel, beosztottakkal. Tudni kell, hogy miben kell teljesíteni, milyen mértékben, és hol kell visszafogni magadat. Van fizetés, tető az ember feje felett. Biztonság. Én egy percet dolgoztam hasonló környezetben. A főnököm főnöke azt mondta, hogy ne dolgozzak annyit, mert azzal neki csinálok munkát. Persze éppen, akivel most összekülönböztem tényleg éjt nappallá téve dolgozik. A másik nem.
Az én életem más. Főállásban tanítok a szükségleteimhez mért fizetés feléért, harmadáért. A maradék időben vállalkozást építek a biztonságért, ingyen, fizetés nélkül… a válság előtt, úgy tűnt lesznek eredmények… a válság elsöpört mindent partnereket, megbízásokat (multikat, bankokat, kiadókat …) Feléltem tartalékaimat, kis híján csődbe sodortam nemcsak magamat, de a környezetemet is… a kormányváltás előtt úgy tűnt, hogy a szakmámban számon tartanak, a kormányváltás megszüntette a szakmám, mindenki levegő után kapkod, kivár, nincs többé jogbiztonság, felforgattak mindent, de aztán visszacsinálják csak másképp, hogy újabb dolgokat forgassanak fel… koncepció, végiggondolás, perspektíva nélkül. Vállalkozóként folyamatosan fél lábbal a börtönben vagyok, hiszen ma döntünk, és holnap lesznek meg a következményei… de éreztem, hogy baj lesz tudtam, hogy pályázni kell, elkaptam a deszka szélét és pályáztam. Hazai és nemzetközi háttérrel egyaránt. Nyertem. Közel egy éve dolgozom ingyen, mert a szétvert államigazgatásban a “szeretnénk egyeztetni”-re adandó “nem érünk rá” válasz megadása is 3 hét (!). De legalább megtudtak, hogy kik a barátaim, kik mekkora áldozatra képesek értem. Ők a jövő, életem tőkéje.
Nem én vagyok a szerencsétlen. Tényleg xy az. Én küzdök, és már látom a célegyenest, látom, hogy nemsokára beérnek a dolgaim. Csak az az bizonyos eset egy szegény ember lovával… mire megszokta volna az éhezést éppen éhen halt. Versenyt futok, versenyt futunk. Már sok-sok éve. Véget értek az 1990-es – 2000-es évekkel a boldog békeidők.

FÁRADT BÖLCSESSÉGEK: A nagy váltások...

...arra jók, hogy kipucolják az életünket. Elsöpörjék, ami szemét, nem fontos, és megerősítsék, hangsúlyossá tegyék, ami az. Ezt sokan mondják, de emberek vagyunk... és az élet nem érzéketlen az igazságra. Egy őrült folyam, ami visz sodor, aki evezőt tart a kezében és irányítani, befolyásolni próbálja a dolgok irányát kimenetelét, az is esetleges lesz sikeresebb, de ugyanúgy belebukhat... sőt, mivel kockáztat, sokkal többet veszíthet. Van olyan ismerősöm, aki az életét egy filmként szemléli sörrel a kezében... mindene megvolt, mostanáig... ami most van, már senkit, alig valakit hagy érintetlenül, de helyes, mert mindannyian felelősök vagyunk magunkért, és azért is, ami körülöttünk zajlik, nem lehet másokat hibáztat... lehet, de felesleges, értelmetlen, sőt veszélyes... vegyük kezünkben az életünket, felelősen, bölcsen, bölcsebben... mindig... örökké!