Nem vagyok se nemzetközi szakértő, se külpolitikus, és a történelemről se tudok semmit. Csak egy senki vagyok egy sötét sarokban, aki a falról a meszet kaparja, hogy ő és családja ételhez jusson. A titkosszolgálatok és az egyenes derekúak is kerültek mindig, mert kiszámíthatatlan vagyok a számukra. Mégis, néha innen, ebből a penészes sarokból is látszanak dolgok.
Valami olyasmi sejlik ki, e rettenetes hely spóragőzében, hogy a gyarmatbirodalmak felbomlása óta forrong a Közel-Kelet. Ez meg az főlé helyezget egy-egy serpenyőt, és eszik belőle, de aztán jön valaki és jól kulin vágja. A második falat már az övé. Persze vannak tartós vendégek a tűz körül. Ők a XX. század második felétől hatályos kultúra szerint mosolyognak egymásra, és hátul tartott kezükkel igyekeznek egymást kulin vágni. Ez persze nehéz művelet. Vagy sikerül vagy nem.
Most azonban egy idióta texasi tehénszarból és olajból táplálkozó tuskó, meg a mögötte sutyorgó Okosok úgy döntöttek, hogy ez tulajdonképpen egy kártyabarlang és új leosztás kell. Közben ugyanis többen ruhát cseréltek, Egyeseknek mostanság kisebb kabát jár, mások nagyobb közös kabátban próbálnak tetszelegni. Ilyen ez a melegedő!
Szóval a mi texasi balfékünk először beletúrt a közepébe, ahol látszólag rend volt, de az egyetlen sötét, bajuszos varázsló műve volt. A balfék erős volt, a varázsló csak blöffölt és így gyorsan kifújt, Azóta a káoszos még nagyobb lett. A balfék ugyan kiszállt a játékból, de aki lapjait örökölte, bár hangzatosan és bölcsen szidja a balféket, de a háttérből még néhány kisebb varázslót elküldött a nyársra sülni. Közben egy egyenesderekú, szigorú tekintető, medveszerű jelenség, akire többször kisebb kabátot adtak, felébredt álmából bekiáltott valami nagyot, talán egy ász fullt. Le is rakta az asztalra a nagy fegyvereit, hogy a többiek bedobják a lapokat. Ő szerette ezeket a varázslókat, akiket a texasi és az utódja elkergetett, és főleg nagyon féltette az utolsó megmaradt varázslót.
Segített neki, hogy a varázslók földjén egy koromfekete vérhiéna látta meg a napvilágot, és a pecsenyesütők egymás közötti civódása közben egyre csak hízott. Ért a PR-hoz vért fest a szemfogaira, és amit lát értéket lerombol. Szereti, ha félik. Közben, valószínűleg, ahogy a kutyák, akinek a családjába a hiéna is tartozik csak szűkölve csahol a gazdája lábánál őrzi házát, birtokát. Azonnal ráugrik minden lehulló falatba, amit a sárból, porból eszik ki.
A szigorú tekintető, egyenes derekú, medveszerű játékos szakvakban őt akarta elkergetni, de közben a kedvenc varázslója köpenyét porolgatta. Ahogy ezek az újabb játékszabályok előírták, amíg a többiek a lapjaikat nézegették, morfondíroztak ez a varázsló háta mögött, azt gombostűvel meg rajzszöggel szurkálóknak egy turista utat kínált az Ígéret és Gazdagság földjére. Ezek a kitartó szabadságharcosok százezrével csatlakoztak az ingyen úthoz. Jól átvágta őket ez a komor medve, sokan belefulladtak a pocsolyába, de ők senkinek nem fontosak. ... pontosabban az Ígéret Földje határában egy egy zsebpolyáca piciny birodalma gyengélkedő ura, még jót rúgott a túlélőkbe, hogy az otthoniak lássák milyen erős, és hagyják őt nyugodtan lopni.
A legviccesebb fickó, akiről néhányan azt hiszik, hogy nő, és maga is szeret bika hátán ülő nőként portrét állni. Ez szeretné elhitetni magával, hogy a tűz az ő öröksége, Ahhoz viszont, hogy ilyen nagy igényeket támasszon 28 vették fel a kabátot és a fej helyén is vagy öten tolakszanak. Az egyik kicsit nagyobb, hangosabb, bár igyekszik cincogásnak hallatni az alt szólamot. Ők gyűlölik a szigorú tekintetőt, és a texasiva, meg az utódjával játszanak össze, de közben a saját fejüket sem találják.
Ez az oka, hogy a vérhiénára senki nem figyel. Nem félnek tőle, de az nem akar a tűzhöz bújni, nem akar kártyázni csak nyűszít a Holdra, és így lehet, hogy a zsebpolyáca nyert két évet.
