A hatalom, amely felfal

Furcsa sokrétegű a hatalom természete, amely épp most csinosítja a tálat, amelybe, a díszek közé végül bennünket helyez el, hogy aztán jóízűen elfogyasszon bennünket.

Az első rétege az éppen a hatalom megszerzőséről, megtartásáról szól. Ez a legnyersebb legdurvább rétege. Nem válogat az eszközökben a teljes jogrend átalakításától, személyre szabásától a jól ismert korporativista technikákon, amelyek a megfélemlítésről, a folyamatos ellenőrzésről, ellenőrzés érzetről is szólnak, a választási rendszer átalakításáig, amely a párton belüli demokrácia szétzúzását, a belső fegyelmet az országos listával, a területi listák helyett, az ismételt kétharmadot a választókerületi rendszer győzelemre szabásával kívánják elérni. Semmi nem számít. Készítik a rendszert, felkészítik bíróikat.

A második a hatalom, a hatalommal való élés szeretete. Mindent, ami független a központi hatalomtól, ami, akár demokratikus elvek folytán korlátozza a központi hatalmat eljelentéktelenítették, szétzúzták megsemmisítették. Hűbéresek és / vagy semmiemberek kerültek a posztokra. A köztársasági elnök először egy senki-bohóc lett, majd egy végtelenségig lojális kegyúr. De így járt az Alkotmánybíróság és a Számvevőszék, vagy Költségvetési Tanács. De így jártak az önkormányzatok is, amelyek elvesztették a legfontosabb feladataikat, hogy azt drágábban, és rosszabbul lássa el az Állam káoszt szülve mindenhol, veszélyeztetve a teljes közoktatást, ráadásul 60 év után ismét átideologizálva azt és mindent, amit nem kéne. Közelednek a magánéletünkhöz, egy lépésre vannak.

A harmadik klientúrája tápláléka. Ami megtetszik nekik meg is kapják. Földek, trafikot, és ki tudja mi mindent. Éhesek. Nyolc évig gyötörték őket. A 70 : 30 kevés volt. Megszűntek a közszektorban a pénzköltések nyilvánossági elemei, az üvegzseb, olcsóbbá vált a pénzmosás, most talán 5 : 95 lehet az arány.

Talán van aki előre láthatja, hogy beeszi magát újabb 150 évre a török császár a piros pöttyeivel, vagy jönnek a káosz bandériumai.

Modern kasztrendszer a XXI. században

Ha egy ország lemond arról, hogy támogassa a humán és társadalomtudományi felsőoktatást, ha előtérbe helyezi a munkát, ahogy a XX. század rémisztő rezsimeiben, hogy szakmunkásokból képezzen hadsereget óriási tudásszakadékot hoz létre elitje és társadalma közé. Megszünteti az átjárást a társadalmat, a politikát átlátók és a hétköznapjaikba zártak között. De ezt erősíti a politika riasztó mítosza és a felelőtlen olcsó nyereséget bután hajszoló médiamunkások sora is.

Kádár kompromisszuma befogta a szájakat és atomizálta a társadalmat, amelyet a két és fél éves demokrácia is az egyéni boldogulásra nevelt. Ha ma nem fognak össze talán a 3. rabszolgaság kora vár rájuk. Sorra buknak a középosztály státusza és az éppen nyugalomban lévők csak felsóhajtanak: nem rajtuk volt a sor, azok biztos megérdemelték. Olvassátok Feuchtwangert, mit tettek, akiknek meg kellett volna állítani a láncolatot: akkor ébredtek fel, amikor már őket magukat vitték el. De ezt az országot már Rákosi is úgy szalámizta, hogy nem szólalt meg senki.

Akárcsak Mohács korában a kardforgatók, akiknek népüket kellene védeniük egymást gyilkolják szívesebben, pedig "megbűnhődte..."

Az asztalon guruló golyó filozófiája

Több, mint két éve 2011. október 5-én fogalmaztam meg e blog hasábjain a golyó filozófiáját, amikor egy akkor nagyon kedves ismerősöm és a köztem lévő értetlenséget próbáltam felfogni. A kép azóta is érdekes, mert ténylegesen léteznek olyan emberek, akik egy-egy diszkrét pillanatban léteznek anélkül, hogy létezésük pillanatai között lenne kapcsolat, hogy ugyanarról az emberről lenne szó.

Nemrég feddést kaptam valakitől, aki önteltségemre hívta fel a figyelmemet. Már Madách is megmondta, hogy az élet célja a küzdés maga. Akkor pedig hogy felejtkezhetünk el a golyó útjáról. Nemcsak az a fontos, hogy a végén elkapjuk, de az is, hogy az úton végigkísérjük a golyó. "Hiába vagy okos, és tudod, hogy hol fog leesni a golyó, ha az életedet az asztal végén, várakozással töltöd, akkor elfelejtesz élni". Ő fog talán megtanítani élni, bár neki is van mit tanulnia, mégha engem le is főz.

Oh asztalon guroló golyó, oh útját eltérítő pihék.. merre megyünk, mi az a küzdelem, mennyi erő kell hozzá..