Már nem úgy néz ki a magyar politika, hogy vannak a vörösök és a narancsok, hanem sokkal inkább úgy, hogy vannak a puhák, és a kemények. A puhák, ha látják, hogy baj van és tenni kéne azért, hogy ne romoljanak a viszonyok gyorsan belerúgnak abba, akivel össze kéne fogniuk, hogy megmentsék a lukas két filléresüket, ami még megmaradt.
A kemények arcátlanul, gátlástalanul és végtelen könyörtelenséggel menetelnek előre. Tudják hová. Sok mindent mérlegelnek, de nincsenek tisztában a korlátaikkal, szerintük nekik nincsenek. Nem képesek felfogni, hogy egyetlen vékony hajszálon múlhat, hogy amit most felépítenek az, éppen az fogja őket kizárni a hatalomból.
A puhák, már voltak annyira puhák, hogy az istenadta nép megelégelve a keménykedéseket a puhák közül is a legpuhábbat választotta. Persze előbújt mögüle a bábos fiú, aki azt hitte, hogy kemény a puhák között, de néhány szerencsétlen, kevéssé “piszi” mondatnál, és sok felébresztett gáncsoskodónál nagyobb teljesítménnyel nem büszkélkedhet. Az orrán lassan két éve kötés van, azóta nem gyógyult be a földdel való érintkezésből.
… és mi? Nekünk maradnak a fiúk a bányából, és a szózat híres mondatai: “neked, itt…”
keménykedjünk mi is?
VálaszTörlésAzóta sem tudom a választ.
VálaszTörlés