Ha valaki elgurít egy golyót az asztalon, a szélétől fél méterre, akkor én a kezemet azonnal az asztal széléhez emelem, oda, ahol számomra teljes bizonyossággal a golyó le fog gurulni.
Van egy ismerősöm, akit nagyon szeretek, ő a jelenben él. Számára egy akár fél perce elhangzott saját mondata is lehet teljesen idegen, és a következő percben bátran gondol teljesen mást mint ebben a percben. Könnyen ítélem el, sőt hülyézem le, hiszen számomra a dolgok nem önmagukban, hanem összefüggéseiben léteznek, az én gondolkodásom magasabb rendű.
Nehéz beismerni, hogy neki van igaza, hogy az asztalon lehet egy parányi láthatatlan porszem, vagy bármi, amit nem veszek észre, esetleg magával az asztallal történik valami, és a golyó teljesen más irányt vesz, hiába várom a szélén, ahová meg kellene érkezni.
Sosem fogom belátni, hogy mekkora veszteség ér, és mennyire vak dolog a jövőben és kizárólag a jövőben élni, nem megélni a pillanatot, együtt izgulni a golyóval, hogy mi vár rá a következő pillanatban, amiről semmit nem lehet tudni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése